A világ közepe a M* világában játszódó legújabb antológia, amely a Delta Vision 2009-es, Torozon tavernáját és Eriont középpontba állító pályázatára küldött novellákból lett válogatva. A kiírás szerint csak M*-szűz amatőrök vehettek részt a pályázaton, fejenként maximum két novellával. Maga a kötet a szokásos M* formátum, van rajta Legendák és Enigmák logó is a hátoldalon, a borító pedig szép színes Boros-Szikszai. (Sokat gondolkoztam rajta, de végül szerintem sikerült megragadnom a lényegét: kiugrott vállú WoW-os elf pornószínésznő mágijázik le orkokat. Ettől még tetszik.) Belül nem meglepő módon novellákat talál az olvasó, nézzük is ezeket szép sorban.

Wayne Chapman - Előbeszéd
"Üdvözöljük Erionban, jobbra Torozon tavernája, balra kalandozók párbajoznak, felhívjuk figyelmüket, hogy a város igazságszolgáltatási rendszere nem terjed ki harmadik országból érkező állampolgárok sérelmére elkövetett bűncselekményekre. Köszönjük, hogy térkapunkkal utazott. Felhívjuk tisztelt utasaink figyelmét, hogy az Ellana Lányai férfimagazinnal kötött megállapodásunk alapján utasaink jegyük és a lapban található kupon együttes bemutatásával ingyen látogathatják a Toroni Standup Comedy Színház egyes előadásait." Szóval hangulatfestő bevezető, kell ilyen is, egy rutinos író kétoldalas ujjgyakorlata (bár pl. a "zóna" szó eléggé megtöri a fantasy hangulatot). Lapozzunk.

Király Árpád - A megtörhetetlen
Nem teljesen világos, hogy a címszereplő a hagyományos ynevi titokzatos, szűkszavú, pozőr és állandó jelzővel bíró kalandozósablon vagy valami realistább hajléktalanábrázolás: a cselekményben és nyelvhasználatban is váltogatja a novella a kettőt. A mellékszereplő elf karakter kétszer is afféle deus ex machina funkciót tölt be különösebb egyéb jelentőség nélkül, míg a novella csúcsát adó öszecsapásnál nem tudtam eldönteni, szándékosan röhejes-e a jelenet. (Macskákkal??? WTF???) Az az érzésem, hogy volt egy alapötlet, amit meg lehetett volna írni amolyan rejtős-poénos stílusban, realista-darkulósban vagy mágus-pozőrösen, és bár a második hangsúlyosabbnak tűnik a novellában, az mégis szétesik és számomra így a végső "slusszpoén" sem üt nagyot.

Boruzs Gergely Gábor - Darton áldása
Itt már világosan látszik a klasszikus M*-stílus, bár az első egy-két oldal klasszik cseppmeni túlírt részei a novella második felében szerencsére kevéssé jellemzőek. A legnagyobb problémám az írással a feszültség hiánya. Sokat ki lehetett volna hozni a klasszikus alapállásból, mikor a maroknyi hős menedékét egy fél hadsereg veszi körül, de itt a karaktereknek minden összejön: probléma nélkül kicsempészett üzenet, baráti fogadós, tápos segítség és persze titkos kijárat három oldalba préselve (ennek lehetett volna nagyobb helyet adni az első jelenetek rovására). Így aztán nehéz értékelni a szabvány happy endet is, elvégre az komoly nehézség vagy veszteség nélkül hullik a karakterek ölébe. 

Gali Viktor - Hölgyválasz
"Megdöglesz, ribanc! - suttogta a slanhölgy." Ehhm, remélhetőleg az anti-fantasy keménymag nem fogja olvasni a kötetet, mert a novella alapötlete nem sokat tesz a catfight/leszbipornó videókat 19 colon nézegető komplexusos perverz geek képe ellen, ahogy az egyébként előre látható csattanó sem. Jó arányérzék, de szokásos M*-történet, ahol a szadista bábjátékos mastermind rángat mindenkit a háttérből. A M*-sztorik női archetípusait karikírozó feminista írásnak tulajdonképpen egész jó lenne, de nem tartom valószínűnek, hogy ez lett volna az írói szándék. (Ha netán mégis, akkor tényleg jó.)

Antal Igor - Törzsvendégek
Sajnos ennek a novellának a végét második nekifutásra is eléggé túlbonyolítottnak találtam, pedig az indítás és a karakterek ígéretesnek tűntek. A szöveg második felében hirtelen cserélődnek a szereplők (első olvasáskor már a csatajelent közepén tartottam, amikor egyszer meg kellett állnom, mert egyszerűen nem tudtam, kik is ezek), és nagyon nehéz volt követnem, hogy akkor most ki kicsoda és valójában mit is akar. Egyébként maga a történet jól hozná az ynevi mindenki átver mindenkit stílust, csak pont a legfontosabb aha-momentum jelenet nincs meg a kevésbé koncentráló olvasónak, amire az egész novella épülne.

Urbán Tamás - Bor és bosszú
  Maga a történet egy átlagos kockacsörgetős kazamata-kaland egy sztorizgatós keretben, de a novella csattanója szépen van elsütve (már ha leszámítjuk a "na de minek menne oda a hülyéje?" kérdést).A tipikusan ingadozó színvonalú asztal melletti beszólásos humor, némi "a papos kiegben azt írják az Egyezményről..." jellegű teológiai okoskodás a dandzsönben, illetve egy kihagyható második csattanó (megint a bábjátékos gonosznők...) azért mutatják, hogy még bőven lehetett volna javítani a szövegen, de az olvasói elvárások megvezetése miatt így is jó, működő novella.

Farkas Dénes - Erioni játszma
Néhány kisebb stílusbeli botlástól ("jópofa") eltekintve hangulatos írás, amivel két problémám van. Egyrészt szinte abszolút nincs benne cselekmény, másrészt részben emiatt nehezen érthető, hogy miért is kell ezt levél formájában tudatni egy uralkodóval. Eleinte azt hittem, lesz benne valami ügynökös szál vagy csattanó, de nincs ilyesmi, így viszont a "mindenki csak sakkbábu Ynev végtelen tábláján" kőmosott okosság x oldalra nyújtott verziója.

Harmath Dávid - Apám kardja
Hülyegyerek hirtelen szerelmes lesz. Vagy valami ilyesmi, mindenesetre ahhoz képest, hogy a legtöbb M*-történetben az Erionba érkező hasonló nemesi ficsúrok fogyóeszközök, itt eléggé kegyesen bánt az író az egyszerre naív és nagyképű karakterrel. Ha valaki hülye egy ilyen darkulós metropoliszban, akkor járjon is érte valami - így nem csak a kardos szál súlytalan, de az egész történet.

Zámori Máté - A sólyom árnyéka
A felütésnél még afféle lelkizős-bűnbánatos sztorinak tűnt - az első jelenet a kérdezgető, spicces barátokkal és a főszereplő vívódásával ígéretes volt. Aztán a megjelenő apa figurája benyom egy teljesen új, kissé nehezen érthető szálat, aminek a végén hirtelen a karakter is megtalálja a belső feloldozást. A világi hatóságok vagy Arel, netán Uwel egyháza mondjuk erről valószínűleg nem kapnak fénymásolatot, szóval itt is túlzóan vidám vasárnaposnak éreztem a befejezést.

Boruzs Gergely Gábor - Könnyű álom
A sok kalandozó helyett itt végre egy becsületes, letelepedett drogdíler történetét olvashatjuk. Több red herring jellegű esemény után igazából csak a novella utolsó harmadában derül ki, mire is megy ki a játék. Annak ellenére, hogy a csattanó előtti sejtetésből nem nehéz kitalálni a végeredményt, az utolsó jelenet szépen van elsütve, és az előző két novellával ellentétben itt az alvilági környezetnek megfelelően a kis hibák is végzetesek lehetnek, szóval nagyon M*-konform. Ha a csúcsjelenethez vezető elnyújtott felvezetést optimistán inkább az olvasói várakozással való játéknak, és nem húzást igénylő csapongásnak vesszük, talán az eddigi legjobb írás.

Körtvélyes Ákos - A család mindenek felett
Az első oldal maga a tömény M*-pozőrség a városba engedett cápával, aztán kiderül, hogy mégis a címben említett családi dráma lesz a középpontban.Habár a történet nyílegyenesen száguld a végkifejlet felé, és nem ártott volna a novella elején elcsepegtetni néhány infót a családi viszonyokról - túl nagy logikai ugrásnak érzem az olvasó számára ismeretlen szereplő indítékainak bemutatását - , így is egyike a kötet legjobbjainak.

Bereczki Viktor - Elhivatás
Az első novella, ahol Torozon tavernája főszerephez jut. Habár az ősi fogadó belső élete önmagában is jó alapötlet lenne, itt mégis meg van fejelve egy másik szállal, ami viszont szimpla bosszútörténet. A csattanó összeköti a két szálat és az elejtett megjegyzések ellenére tényleg üt, bár a korábbi cselekményhez nincs sok köze. Ennek ellenére a taverna személyzetével és igazgatásával kapcsolatos részletek miatt szintén egyike a top írásoknak. (Megjegyzés: Amikor először hallottam a pályázatról, én pont efféle Torozon-személyzetes variációkat vártam a szabvány kalandozós sztorik helyett, komoly potenciál lehetne komikumra, realistán "földhözragadt" kisemberi szemszögre, vagy a M*-fősodor intrikás-gyakós hangvételére is az állandó vendégekben, a furcsa kéréseket kapó kiszolgálókban, a taverna politikai súlyában stb. Nyilván két kötetet unalmas lenne csak ilyen történetekkel feltölteni, de a kalandozók-helyiek interakció hiánya miatt nekem néhol erősen RPG-ízű a válogatás, inkább a kora kilencvenes évek Ynev-képét idézi.)

Boruzs Gergely Gábor - Gyászmenet
  Kakukktojás novella, elvégre semmi köze nincs a tavernához vagy akár Erionhoz, a Darton áldása novellában megismert karakterek egy korábbi kalandjáról szól az írás. A "kaland" szó viszont túlzás, mivel cselekmény itt sincs nagyon, az egész írás inkább egyfajta tiszteletkör avagy homázs egy western klasszikus felé: postakocsi, törvény nélküli kisváros, helyi kiskirály család, no meg persze a titokzatos idegen és a temetés, amit senki nem mer felvállalni. A probléma csak az, hogy az elvileg főszereplő páros bemutatására hiába jut több hely (udvari ork Terence Hill? lájk), ismét csak sidekick karakterek a Titokzatos Idegen (Persze Az Olvasó Már Tudja, Ki Is Ő) mellett.

Összegzés: Tematikus kötet esetében nem mellékes kérdés, hogy milyen is az összhatás. Érezhető, hogy a pályázati forma miatt nincsenek olyan összekötő kapcsok, átívelő szálak, amelyek az eddigi új M*-antológiákat jellemezték. Az egyetlen kapocs Torozon tavernája, azonban az írásokban eléggé eltérő képet kapunk a jeles helyszínről egy baráti kiskocsma hangulatától kezdve az elit fogadóval bezárólag, nyilván utólagos szerkesztéssel nem lehetett teljes koherenciát teremteni. Ami az egyes novellákat és szerzőket illeti, mivel (M*-t tekintve) friss és amatőr csapatról van szó, ez meg is látszik a változó színvonalon, de az elsősorban a negatívumokra koncentráló fenti sorok mellett el kell ismernem, több szerző is ígéretesnek tűnik. Ami viszont már a profik számlájára írható, az a helyenként megbicsakló korrektúra, ami egyes novellákban a megszokottnál több elütést hagyott meg (Darton áldása - láncig, leszeget stb.). Értékelni - mivel nem a régi írógárda műveit olvassuk, ők valószínűleg nagyobb szerepet kapnak a darkosabbnak ígérkező következő Erion antológiában - nem egyszerű feladat, érthető módon nem a legerősebb M* kötetről van szó, a fontosabb cél inkább az új szerzők bevonása volt a M* világába. Ennek ellenére többen is lendületes antrét produkáltak és egyetlen novellára sem mondhatnám azt, hogy olyan alapvető hibákkal küszködik, amit középtávon nem lehet javítani irányított szorgalommal, csapatmunkával és egy jó szerkesztővel. Mivel az "újabb" M* generáció íróinál (pl. Eric Van Dien regényeit nézve) jól látható egy fejlődési ív és a fórumok alapján az írókörös élet is működik, remélhetőleg jelen kötet szerzői közül is többen fordítanak majd időt írói eszköztáruk bővítésére, csiszolására és nemsokára olvashatjuk tőlük a "legújabb M* generáció" friss műveit. Addig is gratulálok nekik a (többeknek valószínűleg) első megjelenéshez!