Ehmm, hát nem lesz egyszerű dolgom ezzel a KSR-regénnyel, már ha egyáltalán beszélhetünk regényről ebben az esetben. A spekulatív irodalom olvasói emlékezhetnek, hogy a nemrég elemzett Csodaidők nagy port kavart fel anno a Zsoldos-díjra jelölés elutasítása miatt. Aki nincs képben: a zsűri arra hivatkozva utasította el a jelölést, hogy a Csodaidők első kötete önmagában nem tekinthető egész műnek, de még egész regénynek sem. Nos, az Árral szemben befejezésekor ez a sokat vitatott érvelést szinte teljes egészében be lehetne másolni, és ebben az esetben teljes joggal. Jelen kötet ugyanis nem regény abban az értelemben, hogy nemhogy a szereplők vagy a cselekmény valamely szála szempontjából nem kap az olvasó egy lezárt, kompakt egészet, de tulajdonképpen az egész Árral szemben csak a felvezető része egy rendes regénynek - avagy katasztrófafilmes szemszögből az egész csak addig tart, amíg valaki rá nem jön az első jelek után: itt valami nagyon nincsen rendben. A probléma csak annyi, hogy az olvasó szintén úgy érzi háromezer forint kiadása után: itt valami nagyon nincsen rendben.

A regény fő témája a klímaváltozás, főszereplői pedig egy nem igazán átlagos amerikai család és ismerőseik, munkatársaik. Charlie Quibler gyermekeit otthon nevelő apa, félállásban pedig egy szenátor környezetvédelmi tanácsadója (ami azért meglepően optimista elképzelés). Felesége, Anna, az amerikai kormány tudományos büdzséjét szétosztó NSF-nél dolgozik, ahogy a regényben szintén nézőpont-karakter Frank. Megjelennek még titokzatos emigráns tibetiek, ambíciózus biotech cégek, stb. Az Árral szemben tulajdonképpen nem is más, mint a karakterek alapos megismertetése az olvasóval, hiszen a regény első kétszázhúsz oldalán nem történik semmi. Vagyis semmi, ami eleinte érezhetően kapcsolatban állna a regény fő témájával: Charlie egy törvénytervezetet próbál átverni egy szenátusi bizottságon, Anna összebarátkozik az említett tibetiekkel (és egy ebéd után össze is guglizik nekik pár millió dollárnyi támogatást, igazán meghívnám én is egy kávéra), Frank sajátos biológus (bár inkább etológus) szemszöggel nézi a világot, egyengeti a már említett biotech cég történetét és egy ígéretes munkatárs karrierjét (már ha az állami támogatástól megfosztás annak számít), majd a kötet végére feltűnik a Titokzatos Nő is az életében, mikor Washintongban elkezd szakadni az évszázad esője. Nem, ez nem a kötet első száz oldala, ez az egész cselekmény. Ha optimisták akarunk lenni, akkor az ismertetők nagyszótára szerint a könyv, pillanat, aha, lassú és realista módon epikus sodrású, amely valósághűen ábrázolja a politika és a tudomány összefonódásának kompromisszumokkal terhes világát. Ha pesszimisták, akkor viszont ebben a regényben nem történik semmi, csak elolvashatjuk néhány érdekes pozícióban levő ember többé-kevésbé érdektelen mindennapjait. Ígéret persze van egy minőségi folytatásra, hiszen a kötet végén láthatóan megjelennek későbbiekben fontos cselekményszálak a tibetiek szándékaitól kezdve a biotechnológiai fejlesztéseken át magáig a záró katasztrófajelenet következményeivel bezárólag. De hogy ezekkel kapcsolatban mi is fog történni - na, arra várhatunk a következő kötetig.

Az Árral szemben a sci-fi hagyományaihoz híven erősen politikus regény: nyilván maga a témaválasztás is annak köszönhető, hogy Robinson megoszthassa az olvasóval saját nézetét a globális klímaváltozás kockázatairól, ahogy a regény során előkerül a tudománypolitika, illetve a tudomány és a politika viszonya, a környezetvédelmi politika lehetőségei az Egyesült Államokban, vagy akár a kisállamok lobbikísérletei a nagypolitikában. Mindez egy erőteljes, több alkalommal kifejezésre kerülő kapitalizmus- és globalizációkritikával párosul, óvatos utalásokkal egy alternatív társadalom- és tudományfilozófia előnyeire, ebben a tekintetben az Árral szemben jól beilleszthető Robinson írói karrierjébe, hiszen egyik téma sem idegen az írótól, A rizs és a só évei, avagy a Mars-trilógia (és az általam még nem olvasott Kalifornia-trilógia) nagyon hasonló kérdéseket boncolgatnak. Ez az ismétlés az aktuális téma miatt még nem lenne probléma, de sajnos az Árral szemben már az angol kiadást tekintve is lecsúszott arról, hogy a klímaváltozás témáját feszegető első fikciós irodalmi alkotás legyen, és bár a Holnapután-szerű Emmerich CGI-parádékhoz és a hasonló minőségű katasztrófakönyvekhez képest láthatóan sokkal több kutatómunka és realitásérzék van már az első kötetben is, de sokadik befutóként a figyelmeztető politikai töltet már kissé unalmasnak is hat.

Ami a magyar kiadást illeti, a könyv a Metropolis Könyvek már megszokott puhaborítós dizájnját (és a számomra valamiért nem tetsző fekete félkörös oldalszámozást) kapta, összességében nem rossz, bár a borító kisképe eléggé az említett Emmerich-CGI közepesen szerkesztett házi verziója. A fordítás vegyesen használja az angol és magyar rövidítéseket és tulajdonneveket, a magyar formát az ismert, meghonosodott verzióknak fenntartva. Persze vitatható, de szerintem jó döntés volt ez a megoldás. Félrefordításokkal és elütésekkel ritkán találkoztam. Egyes helyeken a szöveg erősen töredezettnek tűnik, korábbi olvasmányaim alapján ezt legalább részben inkább KSR stílusának tulajdonítom.

Összefoglalva, az Árral szemben nehezen értékelhető alkotás, hiszen láthatóan befejezetlen - az olvasó megismerheti a karaktereket, az alapszituációt, a szerző írásmódját, stílusát, de szinte semmit nem kap magából a lényegi cselekményből. Ezt tudva nem feltétlenül ajánlom az Árral szemben megvásárlását a másik két kötet kiadása előtt, hiszen láthatólag csak akkor kap az olvasó egy vaskos, de teljes regényt (három kisebb áráért...). Ha ez teljesül, valószínűleg én is visszatérek még a trilógiára, de addig a levegőben lóg az értékelés.