Kevés olyan instant bedobható gyilkos kérdés van, mint a sci-fi és fantasy pontos definíciója, netán a kettő közötti határok kérdése. Vessük fel egy-két sör után társaságban és egész jó beszélgetés alakulhat ki (aztán persze rátérhetünk a fontosabb témákra és az olyan aktivitásokra, amelyekből fergeteges piálós sztorik vagy tíz év és két fotó múlva karriergyilkos lemondólevelek születnek), vessük fel bármilyen netes fórumban és tíz percen belül már izzik a szerver a flémháborútól. Persze a kérdés tulajdonképpen nagyrészt az írótól függ: két-három bekezdés technoblabla vagy a modern elméleti fizika néhány divatos elméletének alapszintű bevezetése megnyitja a lehetőséget a fantasy tudományosítására - hogy magyar példát mondjak, László Zoltán Nagate című regénye végig a sf/f határain egyensúlyoz, és csak folytatásában ad választ a kérdésre. Az Ash: A Secret History hasonló módon játszik a zsánerekkel, alzsánerekkel vagy bárhogy is kategorizálja egy irodalmár a sf/f-t: az egyszerű történelmi regénynek tűnő felvezetés után szépen adagolva feltűnnek más zsánerek elemei a a párhuzamos történelemtől a steampunkon át a sci-fi motívumokkal bezárólag. Marad tehát a sörözős esték másik nagy kérdése: ha keverjük, vajon jó lesz a vége? Jelen kötet esetében pedig a válasz szerencsére nem annyira egyszerű, mint a szabvány "nem, de azért kipróbáltuk".
Az első szembetűnő dolog az Ash kapcsán a kötet testedzési alkalmazásának lehetőségei: rutinos Martin-, avagy Erikson-olvasóknak is meglepetést okozhat az 1100 oldal súlya (az amerikai kiadás egyébként négy kötetből áll). Természetesen van borítókép is, de ezzel kapcsolatban némi heraldikai ihletés felfedezése mellett ez is marad a legnagyobb dicséretem. Mit kapunk azonban kinyitva a kötetet? A bizonyos 1100 oldal hosszú történetet, egy Ash nevű középkori női zsoldoskapitány krónikáját, illetve az eredeti középkori szövegeket fordító tudós és a kiadója közti levelezésből kibontakozó alternatív, jelenben játszódó szálat. Ez a keretes szerkezet nem újdonság, és a könyv második felében hajlamos erősen leülni, megritkulni, és önismétlővé válni a jelenkori szál - amelynek azonban emellett van két másik, jóval szövegközelibb funkciója is a regény tényleges törzsének tekinthető XV. századi szál kapcsán.
A jelenkori szál ugyanis a középkori szöveg fordításának története, vagyis a regény legnagyobb része tulajdonképpen egy fiktív krónika modern fordítása, és ezt a tényt az író ki is használja nem csupán saját nyelvezetének alakítására, de egyben a cselekmény részeként is. Ash története egyszerű történelmi regényként indul, de az olvasó (és a szakmai lábjegyzeteket író dr. Ratcliffe) hamar azon veszi észre magát, egyre több az inkonzisztencia a szöveg és az általunk ismert történelem között. Ash 1476 Burgundiájában vezeti zsoldoskompániáját, viszont ahogy a hivatalos történelem és a krónika által ábrázolt között egyre nagyobbak az eltérések, egyre nehezebb azokat egyszerű tévedésként ábrázolni: Ratcliffe idővel ráébred, hogy az általa fordított szöveg megváltoztathatja az európai történelemről alkotott képünket - és ahogy közeledünk a regény vége felé, egyre nyilvánvalóbb, hogy talán még egy elveszett, titkos történelemnél is többről van szó.
A Ratcliffe-szál egyben indoklásként is szolgál a regény helyenként furcsa nyelvezetére. Az Ash egyes jelenetei igen plasztikusan ábrázolják egy XV. századi zsoldoskompánia mindennapjait, a ruházattól a taktikával bezáróan minden részletesen le van írva. Ezzel a történeti hűséggel szemben a regény nyelvezete határozottan modern: és ez nem csupán a regény 1100 oldalából mintegy 100-at kitevő fuck, cunt és asshole szavak előfordulásában érzékelhető. Középkori zsoldosaink ugyanis olyan precíz amerikai (NATO) katonai szaknyelvet használnak, hogy minden gond nélkül kiismernék magukat Irakban vagy Afganisztánban. Ennek használata tudatos döntés volt az író (és Ratcliffe karaktere) részéről, és tulajdonképpen működik is, elvégre egy igazi vagy fiktív középkori terminológia valószínűleg nagyban csökkentette volna az olvashatóságot. Hasonlóan érdekes a szöveg és a később feltűnő sci-fi (avagy fantasy, steampunk stb.) elemek kezelése, ahol legtöbb esetben Ratcliffe nem csupán egy "normális", de egy modern tudományos fordítást is felvázol néhány esetben. Az olvasó így sokáig bizonytalan, hogy melyik olvasat (fordítás) is helyes: fantasy avagy mitikus elemek ezek a történetben, netán valami más?
Nagyrészt az említett nyelvezetnek köszönhetően azonban a karakterek többsége jól kidolgozott, ha a sablonok fel is fedezhetőek. Sajnos időnként belefutunk egy-két nehezen megmagyarázható elembe, engem különösen az egyébként helyén levő del Guiz zavart a kötet utolsó részében, de időnként más karakterek is hajlamosak a Barátok közt legszebb napjait idéző "titokban mindig is szerelmes voltam beléd" állást felvenni. Egyszer elmegy, a negyedik azért már túlzás. Szerencsére azonban nem kell teljes sziruposodástól tartani, sőt! Martinhoz hasonlóan Gentle középkori világa sem valami idealizált lovagias korszak, és Ash zsoldoskompániája is inkább hajaz mondjuk Glen Cook Fekete Seregére: időnként egy hajszálon múlik, hogy Ash kapitányt a vállaikra emelve éljenezik majd követik a csatába, vagy megerőszakolják, levágják és kibelezik (nem feltétlenül ebben a sorrendben) kedves alárendeltjei. Ha valakit zavarna a durva nyelvezet, a kendőzetlen erőszak és a néha explicit szexuális tartalom, akkor ne kezdjen a könyvvel, vagy készüljön fel egy fétucat fekete szövegkihúzóval az olvasásra.
Időnként az olvasónak olyan érzése van, némi kihúzás nem ártott volna egyébként sem: habár a cselekmény időben nagyon is feszes (mintegy fél évbe meglehetősen sok utazást és eseményt sikerült belezsúfolni), a rengeteg haditanács és párbeszéd miatt sokszor üresjáratnak és önismétlésnek tűnnek egyes jelenetek, fejezetek. Mint említettem, ez különösen igaz a jelenkori keret második felére, ahol bizony igen unalmas ötödjére olvasni a kutató és a kiadó közötti "lelkesedés-legyé'óvatos-nemtaláltamsemmit-nanembaj" levélváltásokat. Helyenként egyébként a lábjegyzeteléses megoldás is durván következetlen, Ratcliffe a kötet második felében olyan események miatt hitetlenkedik, amikről a jelenkori levelezés alapján már rég meg van győződve, hogy valóban megtörtén(het)tek. A regény végéről nyilván lehetetlen komoly spoiler nélkül írni, mindazonáltal a cselekmény közben elcsepegtetett infómorzsák miatt nem üt annyira, némileg zavarosnak tűnik a magyarázat is, viszont rossznak azért nem rossz, és egy ponton bizony alaposan sikerül felfordítani az olvasóban kialakult képet. (Nem mellékesen az alapötlet erősen hajaz egy magyarul is olvasható sci-fi regényére - a cím sajnos spoileres lenne az Ash olvasóinak - , csak a jó-rossz hatások cserélődnek meg kissé.)
Summa summarum, az Ash: A Secret History néhány eleme (világépítés, középkori hadviselés, karakterek) pozitív, más elemek vegyes-megszokható (nyelvezet, sci-fi magyarázat), pár pedig inkább negatív (cselekményvezetés néhány ponton) benyomásokat hagyott maga után. Hibái ellenére viszont a könyv mégis olvastatja magát, és az író jobbára ügyesen használta ki a "krónikafordítás" és a különböző zsánerelemek keveredésében rejlő potenciált. Hard sci-fi rajongóknak nem ajánlott, mivel a sf elemekért többszáz oldal középkoron kellene átrágniuk magukat, de a realista fantasy és a párhuzamos történelem kedvelőit jó időre elláthatja olvasnivalóval az Ash háromnegyedtéglája.
