Valószínűleg antikvárius körökben sokat szidhatják mostanában az Agave kiadót, amelynek volt képe az 1990-es évek elejének egy kis példányszámú, nehezen hozzáférhető klasszikusát újra kiadni 2010-ben: nekem is két előjegyzési listám lett szegényebb az Egyenlítői Magyar Afrika bejegyzéssel, pedig már vagy két-három éve több-kevesebb elánnal kerestem egy megvásárolható példányt. Most megkaptam - és jelentem, tetszik.

Valami oknál fogva az Egyenlítői Magyar Afrika úgy híresült el, mint egy alternatív valóságban játszódó regény, az alternate history egy sajátos képviselője. So-so, vannak benne nácik és magyar gyarmat, ez már önmagában eladná a kötetet, de a sajátos magyar-afrikai bús-misztikus hangulat és az emberi létezés nagy kérdései jóval inkább a középpontban állnak, mint mondjuk az MSZFMP napi iránymutatásai. (Azért bevallom, anno én is elsősorban a nácik és a magyar gyarmat miatt kezdtem el érdeklődni utána.Tegye fel a kezét, aki nem.) Az új kiadás borítója első látásra nem igazán nyerte el a tetszésemet, de aztán pár nap múlva rájöttem, hogy tulajdonképpen egészen jól visszaadja ezt hungaro-afrikai mixet a paprikadíszes né... afromagyar nyaklánc. (A régi kiadás címlapján egy nemzeti színű szalagos vajazókés vágott bele egy narancsba vésett földgömbbe.) Na de akkor hogy is van ez?

Egy bizonyos Lajtai Gábor életét követhetjük végig a könyvben, amelynek világában a Tengely (gyk:a nácik) nyerte meg a második világháborút, és a Harmadik Birodalom szövetségesei között osztotta szét az egykori francia-brit gyarmatokat. Hungarovill a fasiszta magyar gyarmati kormány uralta Egyenlítői Magyar Afrika fővárosa, ahol a társadalmi ranglétra legaljának számító feketék, az elzárkózó arabok és a gyarmati elit - pártfunkcionáriusok, politikai száműzöttek és szerencsét kereső  kivándorlók - magyarok élnek együtt. A fiatal Lajtai szinte utcagyerekként nő fel, a négerek iskolájába jár, majd a családban történő változások miatt esélye lesz bekerülni a magyar iskolába és végül ígéretes karriert kezd a lassan omladozó létező fasiszta gyarmati rendszerben. Persze az olvasó sejtheti, nem karrierregény ez, lesz még valami a végére. Lesz.

Párhuzamos történelemként olvasva az Egyenlítői Magyar Afrika vegyes, ámbár jobbára pozitív érzéseket hagyott bennem: a gyarmati kasztosodás, a reménytelenség, a magyaros búskomorság és az afrikai misztikum keveréke remekül működik, és az olvasói szemmel nézve komikus vonások - a Tisza Játék- és Fegyvergyártól a Niger menti román-magyar villongásokig - mögött is megbújik a puha diktatúrák kétarcúsága és a magyar történelmi dráma állandó tudata. A létező szocializmus eme sajátos kritikája akkor válik szerintem kevéssé meggyőzőbbé, amikor a gyarmati diktatúrában való emberi létezés kérdései helyett a történelmi párhuzamokat erőlteti: az összeomlás és átmenet áthallásai az eseménytörténetben (Afganisztántól a demokratikus ellenzékig) néha túlzottan, bár nyilván szándékosan, átlátszóak. Habár óvakodnék bármilyen összehasonlítástól, de a regény párhuzamos történelem olvasata leginkább Turtledove 'In the presence of my enemies' című könyvére emlékeztet - ahol hasonló áthallások vegyültek a náci rendszerváltás eseménytörténetébe, bár szintén komor alaphanggal. Az összehasonlítás természetesen azért nem áll, mert az Egyenlítői Magyar Afrika rejteget magában jópár olyan olvasatot, amely miatt az egész alternatív háttér eljelentéktelenedik.

Mert szép és jó a párhuzamos történelem, de a regénynek eme díszletek nélkül is annyi mondanivalója szabadságról és diktatúráról, fiatalságról és forradalmi lelkesedésről, megalkuvásról és túlélésről, netán a megfoghatatlan, az életnek értelmet adó "plusz" utáni vágyakozásról, hogy legszívesebben postáznék belőle egy példányt minden olyan elitista kritikusnak, aki szerint a sf/f nem hordozhat irodalmi értékeket. Mert hiába mások a regény világának történelmi tényei, az emberi természet marad olyan, amilyen: az ismeretlent ártatlanul, mégis realista kegyetlenséggel figyelő gyermeki lét, a szerelmet csetlő-botlón, mégis magabiztosságot hazudva kutató bulizós tizenéves, a rideg realitást elfogadó és céljai érdekében gátlástalanul kihasználó (nemzeti)szocialista self-made man, a "plusz" után kutató, minden ismerőst maga mögött hagyó vezeklő, és mindez egyetlen személyben. A Trenka által teremtett világ nem szebb és jobb a sajátunknál, de Lajtai Gábor minden önzősége és gátlástalansága dacára mégis ismerős és szerethető figura, aki létezése értelmét keresi egy értelmetlen világban, és időnként talán meg is találja "Hunyadi Ági vékony, perverz ölében", netán a titokzatos világűr megismerésében, az újrakezdés lehetőségében. Mert valami mindig kell, hogy el tudjuk viselni az emberi létezés súlyát.

Az Egyenlítői Magyar Afrika tulajdonképpen mindenkinek bátran ajánlható regény. Egy lektűr mélységében, párhuzamos történelemként olvasva is szórakoztató, de ha a rendszerváltás ifjúságának generációs könyveként (időnként felvillantak előttem a Moszkva tér jelenetei), netán az emberi létezés kérdéseit feszegető irodalmi műként olvassuk, sokkal többet is képes nyújtani. És ha már a Moszkva tér fiatal, a politikával mit sem törődő bulizós generációja, meg kell említeni a könyv muzikalitását is. Egyrészt a szövegbe rendszeresen becsempészi az író a jelenethez leginkább illő, esetleg azt ihlető zenéket a klasszikusoktól a Kraftwerkig (tudom, az is klasszikus). Másrészt a rendszerváltás éveinek egyik meghatározó zenekara, a sci-fi ihletésű progresszív rockot játszó Solaris tagjaiból alakult Napoleon Boulevard egy hasonló című lemezt adott ki a könyv megjelenésekor. A túlnyomóan instrumentális számokból álló anyagot természetesen könnyen fel lehet lelni mp3 formátumban is a neten, ezzel teljessé téve az új kiadás által nyújtott élményt, ízelítőnek két szám belőle:

(A kiadó oldalán elolvasható a regény első néhány oldala.)