Szerencséje van a Kick-Ass című filmnek, lévén olyan képregény alapján készült adaptáció, amely még nem került a kezembe (de az biztos, hogy a közeljövőben ezt be fogom pótolni), így nem részesülhet a Losers poszthoz hasonló "jó, jó, de ez a comic bookban nem is így volt" jellegű fanyalgásban. Ennek híján csak azt tudom mondani, hogy a Kick-Ass az egyik legjobb szuperhős-film, amiben még véletlenül sincsenek szuperhősök.
Miről is van szó? Adott egy átlagos amerikai tinédzser, Dave Lizewski, aki átlagosan geek barátaival éli átlaglúzer életét, amíg be nem csap az isteni szikra: a való világból fájóan hiányoznak a szuperhősök, akik megvédenék az egyszerű embereket (mondjuk az átlaglúzer gimnazistákat) a kis- és nagybetűs gonoszoktól. Megszületik tehát Kick-Ass, a szuperhős, akinek első akciója nagyjából olyan véget is ér, mint amilyenre számít az ember, ha egy átlaglúzer nekiáll keménykedni néhány HMCS-vel. Dave azonban nem adja fel, nemsokára pedig a netkultúra áldásainak köszönhetően Kick-Ass hamar elismert szuperhős és a város főgonoszának egyik legnagyobb problémája lesz. És itt lép be igen emlékezetes módon két újabb "szuperhős", hogy a cselekmény bepörögjön.
Nem lévén nagy filmrajongó, néha még a színészek nevére sem szoktam emlékezni, de a Kick-Ass esetében érdemes lehet memorizálnom. A főszereplőt alakító Aaron Johnson jól hozza a hol közepesen pubertásos, hol idealistán hősies tinédzser figuráját, de a belépő két (+1) másik szuperhős szabályosan ellopta volna tőle a filmet, ha akár pár perccel is többet kaptak volna. Big Daddy szerepében Nicolas Cage remekül hozza a tragikus sorsába beleőrült bosszúszomjas ex-rendőr apát, de Hit-Girl szerepében Chloe Moretz valami olyan szinten jól hozza az egyébként is jól kitalált - egyszerre kegyelmet és gyermekkort nem ismerő, lelkiekben időnként mégis kislány - figurát, hogy az valami félelmetes. A mellékszereplők hasonlóak jók, a főgonoszos szálat inkább nem lőném le, viszont kifejezetten jót tettek a filmnek a szuperhősküdés feszességét oldó, a tinédzserkor és a felnőtté válás problémáit behozó karakterek és jelenetek, amelyek egyből kontrasztba is állítják Kick-Ass normális életét annak hiányával Big Daddy/Hit-Girl duónál.
Látvány terén a Kick-Ass jól teljesít, nyilván nincs lézersugaras effektparádé, de a harcjelenetek - különösen Hit-Girl esetében, de más módon Kick-Ass első hősies bénázása is - nagyon ott vannak, ahogy a film vizuális elemei is rásegítenek a történetre Hit-Girl mangás dizájnjától Big Daddy őrült retro-Batmanjén át (a képregényben teljesen más a karakter kinézete) Red Mist erőltetett coolságáig vagy Kick-Ass házilag eszkábált szereléséig. Egyébként nem gyengén vérbő akcióra készüljünk fel, semmi "ráütöm a házfalat, de csak a rucija rojtosodik" szuperhősség, ehelyett tocsog a vér, repkednek a végtagok, ütnek a lövedékek. Bocs, de itt máe nem tudom kihagyni, példának jöjjön is egy Hit-Girl kedvcsináló:
Kick-Ass Hit Girl Red Band Trailer - Watch today’s top amazing videos here
A Kick-Ass persze szintén nem tökéletes film, még ha az alapanyaghoz való hűség szempontjából nem is tudom értékelni: a remek három központi karakter és a számos mellékszereplő időnként szabályosan vetélkednek a nézői figyelemért, különösen a már említett negyedik álarcos, Red Mist, színrelépése után lehet azt érezni, hogy az egyes szálak és karakterek közötti gyakori váltás helyett szerencsésebb lett volna megdobni valamivel a film hosszát - bár ez sem változtatott volna azon, hogy a Kick-Ass egyszerre próbál bezsúfolni számos témát, és bár ezt jobbára sikeresen teszi, a nézőben megmarad az érzés, hogy mindenből egy kicsit kevesebbet kapott. Viszont ez a "kicsivel kevesebb" is van annyira összerakva és kidolgozva, hogy a Kick-Ass bátran jelölhető a legjobb képregényes filmek mezőnyébe.
