Greg Keyes - Folyamszülött

 2010.07.12. 12:00

Közhely, hogy egy jó író saját tapasztalatát és tudását kell, hogy felhasználja íráshoz. Ez természetesen nem elég, de ha a háttértudás és a tudatosság írói képességekkel is párosul, a végeredmény egy Folyamszülött jellegű regény lesz: egy lendületes, élvezetes és egyedi fantasy történet, amelynek közel hatszáz oldalát legszívesebben együltő helyében behabzsolná az egyszeri olvasó - még ha az igen rövid fejezeteknek köszönhetően kifejezetten olvasóbarát jellegű is a regény, könnyen fel lehetne venni tizenöt percre is, ha nem szippantana magába.

Pedig igazán nem lehet állítani, hogy a Folyamszülött cselekménye bármi újat mutatna a fantasy zsánernek, épp ellenkezőleg. Adva van egy hercegnő (ó, klisék), aki egy eltűnt barátja után kutat a titkokat rejtő palotában (ó, klisék). És nagyon messze a palotától és a hercegnő országától adott egy fiatal és kalandéhes ifjú (ó, klisék), akit a szerelem (ó, kli...) egy hallatlan hőstett/ostobaság elkövetésére ösztönöz (...). A két történetet egy titokzatos és hatalmas ellenség (?) köti össze: a Folyó, a Váltott Isten, amelynek őselemi hatalmánál nem ismer nagyobbat ebben a varázslatos világban élő emberiség. Hezsi hercegnő és Perkar, a fiatal harcos a maga útját járja, sokáig semmi nem köti össze a két szálat, de ahogy mindketten egyre közelebb járnak a Folyamisten titkaihoz, már látni, valahol és valamikor találkozni fognak. 

A karakterek tehát klasszikus toposzokat idéznek: a hercegnő és a szerencsét kereső ifjú nem is lehetnének elcsépeltebbek, de Keyes mégis hihető, reális és egyedi figurákat képes alkotni: minden tudásvágya és bátorsága ellenére Hezsi a gyermekkor és a felnőtt lét határán álló lány, míg a meggondolatlan Perkar világmegváltásra induló ifjúként bizony meggondolatlan és korántsem az a nagyszerű harcos, pusztán királyának legifjabb kísérője egy küldetésben. A regény második felében aztán mindkét karakter - saját hibái ellenére, vagy épp azok következményei miatt - kénytelen felnőtt döntéseket hozni. A mellékszereplők hasonlóan jól ismert kategóriákba tartoznak, a számkivetett harcostól (akivel természetesen a hősnek össze kell barátkoznia) a zsémbes könytárosig, avagy a hercegnőért mindenre képes testőrig - nem is beszélve egy beszélő kardról, ofkóz.

Viszont a Folyamszülött legnagyobb erénye nem a karakterekben rejlik, hiszen azok elsősorban azért lesznek az átlagosnál érdekesebbek, mivel egy remekül elképzelt és az olvasó számára lefestett világban élnek. Keyes antropógiából diplomázott, illetve folytat doktori tanulmányokat, és eme tudását első osztályú módon kamatoztatja a könyvben. Hezsi és Perkar két eltérő világ szülöttei, és a folyammenti királyság és Perkar laza klánszerkezetű szervezetű népe is olyan kultúrák, amelyekhez hasonlóakkal ritkán lehet találkozni a szabvány high, netán kelta fantasy tengerében. A Folyamisten világában az ember számtalan kiseb-nagyobb istennel, szellemmel és ősi néppel él együtt, és ez természetesen nyomot hagy az emberi kultúrán is. Ahogy Perkar számára természetes a mindennapi áldozat a szántóföld istene számára vagy a szeretkezés a patak istennőjével, úgy Hezsi sem lát abban semmi szokatlant, ha a királyi udvarban időnként kísértetek mászkálnak. A sok apró ötlet és részlet (a palota kétféle írásrendszere, az ekaralok - dalok - fontossága Perkar népe számára, a piraku fogalma), bár mindegyik ismerős lehet valamely létező kultúrából, kitűnően vannak összedolgozva, kevés részlet is mélységet és színt ad a világnak.

Persze a Folyamszülött sem tökéletes mű. A hosszas felvezetés után meglehetősen rövidnek találtam a lezárást, a két szál találkozását, ahogy a könyvet lezáró csata sem annyira nagyszabású, a Folyamisten története nem zárul le. Ezek az aránytalanságok persze talán annak is köszönhetőek, hogy bár a Folyamszülött önmagában is egy teljesértékű regény, mégis van folytatása, amely remélhetőleg hamarosan megjelenik magyarul is. Egyéb kisebb aránytalanságok is akadnak a kötetben - bár a pszik közjátékai érdekesek és segítenek árnyalni a karaktert, annak a cselekmény végén mégis minimális szerepe van. Hasonlóképpen problémás Perkar kardja, ami néha inkább az ifjú hülyeségei után második esélyt adó írói eszköznek, mintsem a főszál szempontjából fontos tárgynak/karakternek tűnik. Persze egy hősnek a megbosszulandó társak és a hercegnő mellé kell egy varázsfegyver is, ez így fair. A magyar fordítás jól sikerült, néha ugyan visszaköszönnek angolos mondatszerkezetek és van egy-két apró hiba, de egyébként sikerül fenntartani a hangulatot, nagyrészt gördülékeny marad a szöveg.

A Folyamszülött egy igen jó fantasy regény, amelynek kisebb egyenetlenségeit a cselekmény és a lezárás terén remélhetóleg kijavítja majd a második kötet. De ha "csak" ilyen színvonalú lesz a folytatás, már akkor sem kell aggódni, mert a Folyamszülött egy rendkívül élvezetes, egyedi hangulatú fantasy regény. A stílus kedvelői számára kifejezetten ajánlom, nem fognak csalódni.


Címkék: fantasy

A bejegyzés trackback címe:

https://k-ter.blog.hu/api/trackback/id/tr602112218

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.