Jack McDevitt: Elveszett kolónia

 2010.06.14. 12:00

 Új nap, új McDevitt - a Könyvhét alkalmából Magyarországra csábított szerző Alex Benedict - sorozatának harmadik kötete nemrég jelent meg a Galaktika Fantasztikus Könyvek, avagy a Metropolis Media jóvoltából. Az első kötet nagyon tetszett, és a második is hozta a szintet, bár a meglehetősen gyengécske akciórészeken nem sikerült javítani, ahogy a könyv maga is nagyon hajazott az első kötetre. Nos, a "világűr Indiana Jones-a" (khmm...) harmadik inkarnációjában sem változott sokat: a biztos recept ugyan néhol kissé unalmasnak hat, de összességében még mindig igen szórakoztató tud lenni.

Újoncoknak: Alex Benedict egy meglehetősen átlagos régiségkereskedő cirka 10 000 évvel napjaink után, aki (mondom, régiségkereskedő) régiségek felkutatásával és eladásával foglalkozik. Mivel a dátum ezek fogalma és általános előfordulási helye némileg módosul, így ez jobbára elhagyott űrhajók, űrállomások, kolóniák stb. felkutatását és túmbréjdelését jelenti, bár jobbára nélkülözve az Indiana avagy Croft jellegű kőkemény akciót. Benedict ugyan egy attraktív pilótahölggyel dolgozik együtt (aki egyben a kötet narrátora is), de azték haláltemplomos csókjelenetek és hasonlók helyett itt jobbára a könyvtárakban kotorászás kevésbé romantikus tevékenysége dominál. Mindenkinek: Az Elveszett kolónia természetesen némi felvezetés után egy régiséggel (csészealj - de magától nem repül) startol, amiről rövidesen kiderül, hogy köze van egy 9 000 évvel ezelőtt felszívódott emberi kolóniához, illetve egy ahhoz köthető űrhajóhoz. Az erősen Atlantisz-áthallásos kolónia egy utópia-szerű projekt volt az emberi kolonizáció kezdetén, és mivel komoly szimbolikus és tudományos érték mellett az efféle régiségekért materiális javakat is adnak a gyűjtők, természetesen Benedict igazán nem hagyhatja ki az eltűnt hajó felkutatását.

Aha, csaphat a fejére az olvasó, szóval itt is valami régi toposz van átültetve sci-fi környezetbe! Valóban, az Elveszett kolónia ismét egy klasszikus  - és nem feltétlenül sci-fi, mint inkább kalandregény - alapszituációt kapott, és a cselekmény az előző kötetekben megszokott módon, komótosan csordogál a vég felé, ahol természetesen némi terepmunka és akciójelenet képében kap némi gyorsítást is. Magáról a nyomozásról sok újat nem lehet mondani - archívumok, szemtanúk, szakértők, zsákutcák, nagy ötletek és némi hard sci-fi tudomány összerakva, ez már az előző két kötetben is működött. Van természetesen gonoszember is, aki viszont szerintem motivációt tekintve a leggyengébb az eddigiek közül a sorozatban. Persze a karakterizáció nem erőssége a Benedict-sorozatnak: bár a kissé hiú, nem különösebben terepre termett Alex nem tipikus főhős-figura, ebben a regényben háttérbe is szorul a nyomozás javát végző Chase mellett. Utóbbi pedig meglehetősen személytelen figura, ha leszámítjuk ama hobbiját, hogy minden férfit finoman az ágyába rángat. A regény mellékszereplői is sablonkarakterek a Gazdag Konkurenstől kezdve a Gátlástalan Bűnözőn át a Tipikus Tudóssal bezárólag. Más kérdés, hogy a regény egyáltalán nem karakterközpontú, tehát a klisék működése nem annyira zavaró.

Sokkal fontosabbak az emberi történelem kliséi, amelyek megléte viszont természetes, hiszen a toposzok lényege épp az, hogy kissé eltérő formában, de vissza-visszatérnek. Ilyen szempontból érdekes, hogy McDevitt egy szinte ókori (XXVII. századi), a mai olvasóhoz közelebb álló korszakot választott az aktuális lelet korához. Ennek köszönhetően a kutatás során az olvasó betekintést nyerhet a Benedict-történetek univerzumának földi történelmébe, helyet biztosítva egy-két jól elsütött fricskának a történelem változékonyságáról (Kína és a demokrácia). Az emberi világ mellett viszonylag hosszas betekintést kaphatunk az első kötetben már feltűnt Némák világába is, akik az emberen kívüli egyedüli értelmes fajt képviselik. A telepatikus Némák ugyan szintén eléggé sablonból kivágott faj, de épp ezért működnek: bár mind fizikailag, mind társadalmukat tekintve nagyon is emberszerűek, telepatikus kommunikációjuk teljesen idegenné, félelmetessé teszi őket még hétköznapi helyzetekben is. 

Nem kell nagy ötletekre sázmítani a sci-fi elemek tudományos részénél sem, elvégre néhány apróságot leszámítva az univerzum tárgyi világa nem sokban különbözik napjainkétól, a fénynél gyorsabb utazást leszámítva nincs olyan technikai vívmány, ami reálisan nézve nem lenne elérhető akár a XXI. században is. Ezen a téren következetlenségekkel is találkozhatunk: habár az avatárok ötlete jó, nem igazán értem, milyen pluszt ad ez egy egyszerű kereséshez - amelyet egyébként az MI-k mai szemmel nézve is igen lassan végeznek. Egy ízben a XXVII. századi angol kiejtésével kapcsolatban elhangzik, hogy nincs róla hangfelvétel - ez már önmagában is fura, bár írható a sötét korok számlájára, viszont később mégis sikerül előkotorni még rekonstruált képanyagot is a korból. Hasonló apróság, hogy bár Chase nem ismeri az 'újság' szót, a karakterek mégis jegyzetfüzetekkel mászkálnak és az elektronikus eszközök szerepe úgy általában is egy ötvenes-hatvanas években írt sci-fi regényhez hasonló. Hard sf elemet jelent azonban az űrhajózás és űrbeli felfedezés, mivel a csillagközi meghajtáson kívül nincs más csoda: egy idegen rendszerbe ugorva nincs azonnali adatözön, van ellenben óvatos orbitális manőverezés és napokig tartó teleszkópozás és képelemzés, hogy egyáltalán bolygót találjanak. Ezek a sf-elemek nagyon jól illenek a lassú tempójú nyomozgatáshoz, az Indiana-típusú akciójelenetek helyett a kutatás áll a középpontban. Komoly akciójelenetet tulajdonképpen csak az elkerülhetlen végső gonoszemberes résznél kapunk, és ott is inkább egy realistább megközelítés jellemző, elvégre a központi karakterek messze nem akcióhősök.

Ami a nem kifejezetten tartalmi részeket illeti, a borító az előző kötetekkel egységes dizájnt kapott, bár ez a citromsárga invázió nekem kissé bántja a szemem. A fordítás nagyjából a magyar átlagot hozza, sajnos szokásos módon bekerült néhány tipikus leiterjakab. A "van már vizuálisunk?" típusúak akár még véleményesek is lehetnek, bár más helyeken sikerült jobban magyarítani a techno-szlenget is. Viszont arra azért lenne egy százasom, hogy egy csillag és egy bolygó pályáinak találkozásakor a "direct hit" nem "szándékos összeütközés", hanem mondjuk telitalálat vagy valami hasonló. Elütésekkel viszonylag ritkán találkoztam, viszont egy tartalomjegyzék annak ellenére is hiányzott, hogy a rövid fejezetek csak számmal vannak jelölve. 

Hmm, nehéz mit mondani az Elveszett kolónia értékelésénél. A regény számos kisebb hibája ellenére ugyanis ügyesen vegyíti a rejtélyes-nyomozgatós és a sci-fi elemeket, nagyjából annyi mögöttes jelentésárnyalatot belecsepegtetve az Atlantisz-toposszal és a karaktereknek az emberi természetről alkotott véleményével, amitől ugyan még bőven lektűr marad, de abból a jobbak közül. Másrészt nehéz amellett elmenni, hogy ez a biztos recept már harmadjára van elsütve, méghozzá szinte tökéletesen lemásolva egyes elemeket, így például a "rosszindulatú gonoszember - sikertelen merénylet - majdnem sikeres merénylet - csapda és utolsó harc" forgatókönyv nem épp a legfrissebb. Maga a regény azonban újító ötletparádé, nagyszabású csatajelenetek, avagy realistának ható technoblabla nélkül is működik, ami leginkább a világ-, illetve történelemteremtésnek, illetve az említett toposzok feldolgozásának köszönhető. Az Elveszett kolónia nem korszakalkotó mestermunka, de összességében kifejezetten élvezetes, nehezen letehető regény, ami stabilan hozza a sorozat előző két kötetének színvonalát. Jó vásár. 


Címkék: sci fi

A bejegyzés trackback címe:

https://k-ter.blog.hu/api/trackback/id/tr482070872

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Albán szamár · http://balkanfanatik.blog.hu 2010.06.14. 15:53:03

Írtál pár szót a félrefordításokról. A második rész szerintem botrányos volt ebből a szempontból, a könyv felénél abbahagytam az olvasását, egész bekezdéseket lehetett tükörfordításban visszafordítani angol mondatokra.
Javult ez erre a kötetre, vagy hasonló szörnyűség? :)

Dirk (Könyvtáros) · http://k-ter.blog.hu/ 2010.06.14. 16:22:17

@GiZmo: Botrányosnak nem nevezném (a jelzőt fentartom a Helliconia-szerű izék számára), bár néhol nem állt a szakmai csúcson a fordító most sem. Más helyeken viszont sikerült a puszta fordításon kívül magyarosítani is a szöveget összetett mondatokba összevonással, névmásokkal(!) stb. Nagyjából hozza a Galaktika sorozat átlagát, szerintem olvasható, de azért nem mutogatnám követendő alkotásként leendő fordítóknak. (Viszont sokat olvastam az utóbbi időben angolul némi ideiglenes rezisztenciához, szóval az is lehet, hogy csak nekem nem tűnt fel.)

Renszarv 2010.06.19. 19:58:49

Én a kipufogócső szó használatán lepődtem meg leginkább :) Akkor már a kiömlő nyilás sokkal jobb lett volna