Jim Caldwell: A Fenevad nyomában

 2010.06.03. 12:00

A Viharfaló posztban említettem a Cherubion Harcos Képzelet sorozatát, nemrég egy heveny nosztalgiahullám eredményeként elő is vettem az egyik legjobb kötetét. Sok átlagos és jópár gyenge kötet mellett ugyanis ennek a sorozatnak köszönhetjük a nyomozgatós játékkönyvek egyik legjobbját. Íme tehát: A Fenevad nyomában, Jim Caldwell (avagy gyakoribb írói álnevén Raoul Renier) munkája.

Kezdjük a külcsínnel, ami... hmm... izé... hát, na. A címlapon valami démonkoponyából egy hiányos öltözetét dús szemöldökkel és érdekes arcberendezéssel kiegészítő csöcsös néni ugrik elő. Önmagában sem lenne sok értelme, a könyvhöz viszont köze sincs. Hasonló a helyzet a belső illusztrációkkal is, bár itt legalább néhányra rá lehet fogni, hogy van valami köze a szöveghez, ha a legtöbb csak dekor célokat is szolgálna, elég kevés sikerrel. Amúgy a szokásos puhaborítós fantasy kivitelű kötet, komoly elhasználódással, a borító barázdálódásával számolhatunk három-négy végigjátszás után, viszont a ragasztás kellően strapabíró. Játékkönyvekben sosem kedveltem az itt is alkalmazott megoldást, hogy a hátsó borítóoldal szolgál adatlapként a szörnyeknek, az első nekünk, így csata közben egyszerre kell három oldalt tartani, vagy könyvjelzőzni. (Netán saját fényelt/printelt lapot használni.)

 A könyv legnagyobb erőssége a történet, illetve a nyomozgatós játékmenet - habár találkozunk néhány keményebb szörnnyel, mégis inkább a többi karakterrel történő beszélgetésen, információszerzésen, a tárgyak és bizonyítékok gyűjtögetésén van a hangsúly. Maga az alapszituáció tulajdonképpen nem tartalmaz semmi különlegeset, egy kisvárosi dark fantasy/horror sztori, viszont csillagos ötösre sikerült ennek átültetése a játékkönyv sajátos követelményeinek megfelelően. A karakterek könnyen elfogadhatóak, a nekik jutott csekély tér ellenére is érezhető egyéni motivációjuk, egyben viszont összetettek és mindegyikük rejteget valami titkot. Az erősen szlávos beütésű falu, Gaszparica, lakói mellett ki kell emelni egy később feltűnő karaktert, aki szabályosan uralja a könyv második felét. Ehhez képest az élőhalott-farkas alapkategóriás ellenséges lények kevésbé karakteresek, csak néhány nevesített ellenfél emelkedik ki az agyatlan monszták közül, de a főellenség legalább nagyon. A rengeteg fontos válaszút és a történetbeli csavarok miatt a sztoriról és a karakterekről elég nehéz spoiler nélkül többet elmondani.

A nyomozós jelleg a könyv felépítésében is megmutatkozik. Hirtelen halál nincs, bár a meggondolatlan lépéseket bizony keményen bünteti a könyv - habár a 19 kudarc/halál fejezet nem sok, a rossz úton haladó játékos könnyen belefuthat egybe, ha elsiklik egy fontos információ felett vagy marhaságot csinál. Kisebb büntetésként néhol csak levonásokat osztogat a könyv. Habár a nyomozgatós főszál értelemszerűen viszonylag lineáris, egyes fontos események mindenképpen bekövetkeznek, a játékos döntései nagyban befolyásolják a mikéntet. Ennek köszönhetően a világ a játékos karakter nélkül is élőnek tűnik, döntéseinknek mégis van súlya. 

A játékrendszer egyébként semmi extra, támadás, védekezés, és szerencse a három alaptulajdonság, vannak még életerő és mágia pontok. Az első kettő egyértelmű, a szerencsénk egy idő után biztos elfogy, az életerő megint nyilvánvaló, a mágia pontok azonban elég zavaróak. A szabály szerint ezeket már a kaland elején el kell költeni, szóval jelen formában sok értelme nincs a kalandlapon nyilvántartásnak. Alternatívaként játszhatunk úgy is, hogy játék közben "vesszük" a varázslatokat, ekkor a játék érezhetően könnyebb, bár így a játékos hajlamos olyan helyzetekre pazarolni pontot, amelyek másképpen  is megoldhatóak. A harci varázslatok hasznosak (a lassítás és a gyorsítás szétválasztása mondjuk értelmetlen), a békések a nagyon fontos gyógyításon és a néhol szerencsepontokat spóroló barátságvarázson kívül kevés helyen használhatóak, kiválthatóak.

Az említett ellenfelek a mi értékeinkhez képest viszonylag kemények, de nem legyőzhetetlenek, ami két dolognak köszönhető. Egyrészt gyakran harcolunk egy szövetséges segítségével, másrészt több lehetőségünk is van alapértékeink növelésére. A szokványos módszerek mellett (tárgybónuszok, események) erre szolgálnak a bonusz pontok, amelyeket a jó megfigyelőképességünkért, logikánkért kapunk, és ezeket egy ponton beválthatjuk támadás/védekezés/mágia pontokra. Hasonló megoldásként jelentkezik néhány tárgy is, amelyek a megfelelő ellenfél ellen használva csökkentik azok értékeit, vagy nekünk adnak bónuszt. Mindkét megoldás nagyon jó ötlet, mivel a logikusan gondolkodó játékos így közvetlen játéktechnikai előnyökre válthatja át a nyomozás során tanúsított intelligenciáját, játék közben a tapasztalatok alapján fejlesztheti a karakter harcértékeit.

Sajnos a szerkesztés nem mentes hibáktól, bár a játékmenetet csak egy befolyásolja: utazásaink során találkozhatunk egy olyan tárggyal, ami elvileg védelmet biztosít egy ellenséges lény különleges képessége ellen. Az egyetlen probléma, hogy a harc előtti bekezdés szerint azonnal meghalunk, ha nálunk van (egyértelműen a fejezetszámozás rossz, mert semmi nem indokolna ilyet), ha pedig nincs, akkor sebzés nélkül kell legyőznünk a szörnyet. Ez ugyan nem lehetetlen, de azért igényel némi mákot, szóval ha megvan a kérdéses tárgy, akkor szerintem nyugodtan ignorálni lehet a sebzéses utasítást. Egy másik hiba annyira nyilvánvaló (az alap páncélunk a szöveg szerint csökkentené a védelmünket), hogy remélhetőleg senkinek nem okoz gondot. A többi csak apróság, pl. az utasítás azelőtt kezdi el nevesíteni szereplőt, mielőtt a történet szerint szót váltanánk vele.

 A Fenevad egyike azoknak a könyveknek, amelyek a feleslegesen nehezített kockadobálgatás és "Jobbra mész? Kalandod véget ért." szituációk helyett inkább a játékkönyvekben rejlő potenciál maximális kiaknázására törekszenek reális döntéshelyzetekre és a játékos megfigyelőképességére építve. Ezt mind a történet menetében, mind a játékrendszerben sikerült átadni, szóval kisebb hibái ellenére a Fenevad nyugodt szívvel ajánlható a lapozgatós szcénában járatlanoknak is, a profik meg úgyis végignyomták már legalább tucatszor. A legnagyobb gond a kötettel az, hogy a végigjátszás utáni elvárásainknak sajnos a többi magyarul hozzáférhető játékkönyv zöme nem fog tudni megfelelni. Klasszikus anyag.


Címkék: fantasy játékkönyv

A bejegyzés trackback címe:

https://k-ter.blog.hu/api/trackback/id/tr762001190

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Penya666 2010.08.16. 10:16:51

Igen, az egyik legjobb KJK konyv! Pedig nem is a nagyoregek irtak. Mindig is imadtam a hangulatat!

Kaland-Játék-Kockázat · http://kjkk.blog.hu 2010.11.14. 00:39:51

Én is elő fogom szedni és megint elolvasom. :)

grogrum 2011.02.20. 16:57:31

Ez teljesen jó kritika. Csak annyit fűznék hozzá, hogy e könyv utáni "elvárásainknak" ahogy a cikk szerzője fogalmaz, "a játékkönyvekben rejlő potenciál maximális kiaknázására törekszenek reális döntéshelyzetekre és a játékos megfigyelőképességére építve." a Kalandorkrónikák sorozat kötetei elég jól teljesítik. De mindenképpen csak ezen sorozat írói törekszenek erre.